A pumi jelleme

Igazat kell, hogy adjunk dr. Tóbiás Lórándnak, amikor azt írja, hogy a kutya lényét öröklött, de környezet által is befolyásolt alkata, testi adottságai, másrészt az ugyancsak öröklött és a környezet hatása alatt álló alaptermészete együttesen alakítják ki. Így fejlődik ki egy bizonyos mértékű rátermettség és valamilyen értelmi-érzelmi (lelki) képesség. A kutya testi rátermettsége nemcsak a testi erőnlétét, kondícióját jelenti, hanem az ellenálló képességét a betegségekkel, környezeti behatásokkal szemben, továbbá, ami a legfontosabb: az idegrendszerének stabilitását, teherbíró képességét, fáradhatatlanságát, azaz konstitúcióját. A kutya jellemző cselekedetinek összessége, magatartása adja az alaptermészetet.

Mi is a helyzet a puminál?

A kondícióval, a testi erőnléttel különösebben nem kell foglalkozni, tekintettel arra, hogy ez elsősorban a gazdától, a kutya takarmányozásától függ, tehát könnyen megváltoztatható. A pumi a betegségekkel szemben ellenálló, nagyon egészséges fajta. Nem, vagy csak elvétve találkozni beteges egyeddel.

Forró fejű, de jó idegrendszerű. A jó idegrendszer elsősorban a pásztor tudatos munkára való könyörtelen szelektálásának az eredménye. Kitartó, fáradhatatlan. Erre szép példa egy magyar pásztorkutyás tenyésztőtől hallott történet. Rózsaszentmártonban laktak — ott volt a nyájuk is. A tenyésztő Nagykőrös mellett vásárolt egy tanyát. A nyáj átköltöztetéséért olyan összeget kért a fuvarozó, hogy a pásztor úgy döntött, inkább lábon hajtja át a juhokat. Egy autóval, egy komondorral, két pulival és két pumival útnak is indultak. A távolság a két helység között több mint száz kilométer volt — az út egy hétig tartott. Az első napon az autóba kellett venni a komondort. Igaz, ehhez hozzájárult egy hatalmas zápor is. Szegény pára úgy elázott, hogy menni is nehezére esett, nemhogy a birkákkal törődni. A harmadik nap az autóba útitársként a két puli is jelentkezett. Egy hét múlva, amikor megérkeztek, már csak egy pumi, Győző állta a sarat. Igaz, amikor teljes egészében meggyőződött arról, hogy a végleges helyükre érkeztek, lefeküdt, és közel egy hétig alig mozdult. De az utat végig bírta, s ha kellett volna, tovább is megy. Hát ennyit a pumi teherbíró képességéről, fáradhatatlanságáról.

Pavlov, az emberek Hippokratész óta ismeretes vérmérséklet-típusainak megfelelően, a kutyák alaptermészetének is négy típusát állapította meg. Ebből a szempontból a pumi szangvinikus, azaz élénk, mozgékony, kiegyensúlyozott (szenvedélyes, tüzes karakter) típusba sorolható. Ezt az alaptermészetet minden valószínűség szerint terelő őseitől örökölte.

Végtelen nagy önbizalommal rendelkezik, bátor, rámenős, az ember néha már azt hiszi, hogy pumija oroszlánnak képzeli magát. A pumi mindig, mindenről véleményt alkot, és azt az ember számára is érthető módon nyilvánítja ki — «beszélős fajta». A hazatérő gazda percekig hallgatja, mi is történt távollétében. Szeretetét őszintén kimutatja. Ember nem tud úgy örülni, mint ahogy a pumi «rég nem látott» hozzátartozójának. Nehéz megsérteni. Ha mégis sikerül, nem duzzog sokáig, könnyen megbocsát. Egygazdás kutya. A családban felnőtt pumi a család valamennyi tagját elfogadja, s azokra hallgat is, de közülük csak egyet választ (s minden esetben ki is választja), fogad el parancsolójának, «falkavezérnek». Az ismeretlen személyekkel szemben bizalmatlan. Ha vendég érkezik a házhoz, a pumi állandóan körülötte mozog, és folyamatosan «beszél» hozzá — csak akkor nyugszik meg, ha látja, hogy a gazda elfogadta a jövevényt. Ekkor megnyugszik, és a továbbiakban odatartozónak tekinti, egészen távozásáig — amikor is hangosan «elköszön» tőle.

Igazi magyar kutya. A három magyar igazságnak megfelelően, ha kétszer valamit megmutatnak, megtanítanak neki — harmadszor már önállóan végzi azt.

Önállóan képes a másodperc tört része alatt dönteni, és ennek megfelelően cselekedni. Csak egy rövid példával illusztrálva. Az eset első puminkkal, Kristállyal történt meg. Akkor még egy lakótelepen laktunk, és Kristály annak minden zegzugát ismerte, az emberekhez, kutyákhoz hozzászokott, szinte már névről ismert mindenkit — valamint ő maga is közismertségnek örvendett. Egyszer vendégségbe érkezett hozzánk Kristály egyik fia, aki akkor nagyjából fél éves lehetett. Tanyán élt, több társával együtt, így az emberekhez, zajokhoz nem nagyon szokott hozzá. Ennek ellenére a kis pumi aránylag gyorsan barátkozott az új jelenségekkel. Kristály fenntartásokkal fogadta a betolakodót, igazából nem is nagyon szerette (vagy csak jól álcázta érzelmeit). Egy este elmentünk sétálni, Kristály szabadon mellettünk, a kis jövevény pórázon. Ekkor hirtelen az egyik első emeleti erkélyen egy kutya vad ugatásban tört ki. A zaj olyan váratlanul jött, és a kicsi úgy megrémült, hogy a pórázt a kézből is kirántva, rohanva «világgá» indult. Egy pillanatig teljesen megdermedtünk döbbenetünkben, és amikor magunkhoz tértünk, már nem is láttuk, merre futott a kis pumi. Mire megmozdultunk volna, Kristály is eltűnt mellőlünk. Végül több száz méterre találtuk meg őket, s igen meglepő kép tárult elénk: a kis pumi hanyatt feküdt a földön, fölötte strázsált Kristály büszkén, határozottan. Elfogta nekünk a kis szökevényt, hiszen — bár lehet, hogy jobban örült volna, ha riválisa végérvényesen eltűnne — látta, hogy számunkra milyen fontos. Azonnal döntött, és cselekedett.

A puminál különösen fontos az emberrel való szoros kapcsolat és a szocializálás. Ha azt akarjuk, hogy gyorsan, könnyen hozzánk és környezetünkhöz szokjon, két-három hónapos korában vegyük magunkhoz! Ha sokat foglalkozunk vele, él-hal értünk!

Természeténél fogva nem falkakutya. Nagyon erős benne a dominanciára való hajlam — a behódolás nála ismeretlen fogalom. Ahol sok pumi van együtt, gyakori a «vérre menő» rangsorvita.

A terelési ösztön a vérében van. Ha kirándulni megy a család, egymástól nem nagyon távolodhatnak el. A pumi ilyenkor minden igyekezetével azon van, hogy a családtagokat egybeterelje. Körülöttük jön-megy, szaladgál, csahol mindaddig, amíg célját el nem éri. Kiskorában különösen vigyázni kell vele, ugyanis nem csak a családtagokat, de gyakran az autókat is terelni akarja, ami végzetes katasztrófához vezethet. Erről a szokásáról leszoktatható, de ekkor nagyon keménynek és határozottnak kell vele szemben lennünk.

Értelmes, intelligens. Nagyon könnyen, játszva tanul. Nem véletlen, hogy az engedelmességi vizsgát könnyen leteszi, és az agility versenyeken is kimagaslóan szerepel. Ennek fényében meglepőnek tűnik, hogy a parancsot nem igazán szereti. Hihetetlen, de több és jobb eredményt érhetünk el nála, ha a dolgokat a szó szoros értelmében megbeszéljük vele. Ilyenkor leül velünk szemben, fejét lassan jobbra-balra mozgatja, és a szemén látszik, hogy issza minden szavunkat, mindent ért.

Pompás színészi tehetség. Nincs olyan szerep, amit ne tudna eljátszani. Ha «rossz fát tett a tűzre», bocsánatot kér. Leül az ember elé, fülét hátracsapja, és hatalmas, bánatos szemekkel nézi, szuggerálja a gazdáját, mindaddig (a látványt ismerők a tanúk rá, hogy nem lehet sokáig bírni), amíg bűnbocsánatban nem részesül. Ha kell, a cél érdekében még akár három lábon is biceg, sántikál gazdája körül, sajnáltatja magát.

Szeret mindig a középpontban lenni. Bohóc. Ha kendőt kötünk rá, vagy felöltöztetjük, peckesen jár közöttünk, és élvezi, hogy ez tetszik nekünk, nevetünk rajta. Ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy a középpontban legyen, a maga saját kicsi világában szerepeljen. Kiapadhatatlan serénysége addig-addig terjed, amíg a legdurcásabb állapotban lévő gazdának is mosolyt csal az arcára. Vagy önfeledten élvezzük a társaságát, vagy papucsot röpítünk felé, hogy végre nyugtunk legyen már tőle. Nagyjából így zajlik az élete annak, aki pumival osztja meg azt. A fajta leginkább az aktív, mozgalmas, lendületes életet élő embereknek és családoknak ideális. Oda való, ahol a pezsgés, a nyüzsgés, az állandó véleménynyilvánítás megszokott életvitelt jelent.

1996-2005 © Länger György