A PUMI-POPULÁCIÓ BELTENYÉSZTETTSÉGE

A jelen

Teljesen természetes módon a múltból táplálkozik.

A puminál, a pumitenyésztésnél a kilencvenes évek elejét bizonyos fokú hullámvölgy jellemezte. Ennek magyarázata elsősorban abban keresendő, hogy bár különböző okokból, de a «három nagy»-ként emlegetett tenyészet (a Mocskos, a Szépvízér-Pusztai és a Sziki) szinte teljesen egyidőben, ha nem is hagyja abba, de visszavonult a korábban rájuk jellemző aktív kutyázásból. A megmaradt és az új tenyészetek a nagyok által hátrahagyott űrrel nem igazán tudtak mit kezdeni, helyüket kerestek, s csak lassan foglaltak el azt. 1994-től kezdődően értek be azok a tenyészetek, melyek jelenleg is meghatározó szerepet játszanak a pumi tenyésztésében.

A jelenlegi élő hazai pumiállomány 3200-ra tehető. Ebből az elődök által kialakított génállományú pumipopulációból lehet, és kell is tovább táplálkoznunk nagy ritkán «B» törzskönyves kutyák bevonásával, komolyan számolva annak előnyeivel és esetleges hátrányaival.

1993 óta folyamatos a pumik számítógépes nyilvántartása. Mára már elmondhatjuk, hogy az elmúlt húsz év teljes pumiállományának adataival rendelkezünk, valamint ezeken túlmenően szinte valamennyi korábbi pumi gazdagítja az adattárat. A nyilvántartás természetesen nem öncélú, annak elsődleges és legfontosabb szerepe a pumis társadalom folyamatos információval való ellátása annak érdekében, hogy a tenyésztők ezen információkat a tenyésztési döntéseik során felhasználhassák. A nyilvántartási adatok, az azokból levonható következtetések folyamatosan napvilágot látnak. Nem célja senkinek az, hogy a pumis tenyésztőket befolyásolja, de az a tenyésztőktől jogos igény, hogy mindig naprakész, tényeken alapuló, pontos információkhoz jussanak.

Ördögi kör?

Anno — 1996-ban — egy baráti beszélgetés során Székelyhidi Sándor hívta fel a figyelmünket egy, a német juhászkutyások által összeállított családfára, melyben a győztes németjuhászkutyák apai vonalát egy azonos ősig vezették vissza.

Ezért mi is megpróbáltuk felépíteni a pumi családfáját. Abban az első pillanattól fogva biztosak voltunk, hogy olyan reprezentatív kimutatást, mint amilyet a németjuhászkutyások alkottak nekünk nem sikerül felépítenünk. Nem a nyilvántartás hiányosságai, sokkal inkább a pumi nyitott törzskönyve miatt, mivel néhány jelenlegi pumi felmenői nem ismertek. Ezért annyi kedvezményt adtunk magunknak, hogy nem csak az apai ágat vettük alapul.

A családfát az 1996-os kiállításokon legjobban szereplő 39 pumira építettük fel (a Klub minősítési indexrendszere alapján). A végeredmény lenyűgöző, ugyanakkor félelmetes is volt. Kiderült ugyanis, hogy az összes (három «B» törzskönyves , vagy második, harmadik sortól ismeretlen felmenőjű egyedet — Gazsi, Szöcske és Somlyófalvi Olga — leszámítva) pumi egyazon közös ősre, az 1960-as évek kiállítási sztárjára, MUKI-ra vezethető vissza. Igaz eddig is sejtettük, hogy MUKI nagy hatással lehetett a mai pumi állományra («...érdemes bemutatni egy kant is, amely a pumi mai fenotipusára is hatással van. Az első mai értelemben vett fedezőkan Ábrahám István miskolci kutyatulajdonos pumi kanja, MUKI. Nagyon sok későbbi fedezőkanban megtalálható...». Kutyatár: Puli, Pumi, Mudi, Elek és társa kiadó, 1996.), de ez eddig inkább megérzés, semmint bizonyosság volt. Ráadásul egy-egy pumi több ágon is ugyanoda vezethető vissza. A pumi vérvonal felépítésnél igyekeztünk a legrövidebb útvonalat keresni. A pumi rokontenyésztettségét leginkább az alábbi sémánk mutatja, feltüntetve rajta az úgynevezett csomópontokat, ahol is a kör bezár, s újra indul. Az ilyen rokontenyésztettség megítélésünk szerint nem olyan veszélyes, különösen annak tudatában, hogy a háború után néhány lelkes tenyésztő szinte a «sírból» hozta vissza a fajtát. Ugyanakkor nem árt tudni róla, döntéseinknél fel lehet használni és adott esetekben kell is az ebből levonható tanulságokat.

Mi a beltenyésztés?

Elfogadott álláspont, hogy a kutyafajták beltenyésztése nem egyéb, mint valamilyen rokonságban lévő egyedek párosítása, ezért a bel- és rokontenyésztés egymás szinonímáinak is tekinthetők. A rokonpárosítások az egyes tulajdonságokat meghatározó allélpárok (génpárok) azonosságát növelik. A kívánatos jegyeket mutató egyedek valószínűsíthetően kevesebb nemkívánatos gént hordoznak, ezek homogén párosításával nagyobb eséllyel növelhető a pozitív allélek aránya is.

Végül is bel(rokon)tenyésztés nélkül nem lennének fajták sem.

Tehát a beltenyésztés helyes (pontos) meghatározása következőképpen hangzik: beltenyésztés — olyan szülök párosítása, akik szorosabb rokonsági kapcsolatban állnak egymással, mint a populáció vagy a fajta átlagos rokonsági mértéke. Ez a meghatározás viszonylagos mértékeken alapul, azért ki lehet jelenteni, hogy a beltenyésztés mértéke különböző lesz minden egyes fajtában, valamint minden egyes fajtán belüli populációban.

Hogy miért szükséges belevenni a definícióba a fenti feltételt («szorosabb rokonsági fok, mint a populáció vagy a fajta átlagos rokonsági mértéke»)? Ez egyértelművé válik, ha elgondolkozunk arról, hogyan alakulnak a különböző kutyafajták. Ehhez először is vizsgáljunk meg egy származási lapot (pedigree-t)! Kezdjük a szülőkkel az első ősi sorban, folytaassuk a négy nagyszülővel a második ősi sorban, aztán a 8 dédszülővel a harmadik ősi sorban, és végül a 16 őssel a negyedik ősi sorban. Mindegyik következő, a szülőktől eltávolodó ősi sorban az ősök száma duplázódik az előző ősi sorhoz képest. Így a huszadik ősi sorban az ősök száma már 1.048.576 lesz. Nyilvánvaló, hogy a fajták többségében — de lehet, hogy az összes fajtában — ilyen mennyiségű egyed egyszerűen nem is létezett. Ettől függetlenül természetesen feltétlenül kellett, hogy egynéhány ős ismétlődjön (duplikálódjon).

A fenti kijelentés helyességét könnyű bebizonyítani. Találni egy olyan kutyát, amelynek a származási lapjában mindegyik ős csak egyszer szerepel, nem olyan nehéz — ha megelégszünk 3-4 ősi sorral. De ha megvizsgálunk legalább 10 ősi sort, akkor megállapíthatjuk, hogy bizonyos ősök ismétlődnek, ráadásul nem is egyszer! Ez igaz még olyan «népes» fajtákra is, mint a boxer vagy a német juhászkutya. És hatványozottan igaz a pumi fajtára.

Minden fajta néhány alapító kutyától származtatható. Ilyen módon egy fajtán belül mindegyik egyed bizonyos fokú rokonságban áll egymással. Ezt figyelembe véve érthetővé válik annak a feltételnek a rendkívüli fontossága, miszerint a beltenyésztés — olyan szülők párosítása, amelyeknek rokonsági mértéke nagyobb, mint az adott populáció átlagos rokonsági foka.

Ennek ellentettjét nevezzük heterózisnak, azaz amikor két párosítandó egyed kevésbé rokona egymásnak, mint a populáció többi részének.

Természetesen ahhoz, hogy számokkal dolgozhassunk, először magát a beltenyésztést kell számokkal mérhetővé tenni. A beltenyésztési mutató kiszámítására több módszer létezik. Mi az amerikai kutató, Sewell Wright számítási módszerét választottuk, aki olyan matematikai képletet állított fel, melyben a közös ősök számát és a generációs távolságot veszi figyelembe a beltenyésztési együttható kiszámításakor. A választásunk azért eset rá, mert ez a módszer alkalmas nem csak konkrét egyed beltenyésztési fokának kimutatására, hanem különböző populációk beltenyésztettségének kiszámítására is. Ez lehetőséget adott nekünk nem csak az abszolut egyedi értékek kiszámítására, hanem a kutyák tényleges beltenyésztettségének kimutatására a különböző populációkhoz képest.

A Wright-féle képlet

F_X = ∑[(1/2)^n1+n2+1 x (1+F_A)] x 100,

ahol
     F_X = az utód rokontenyésztettségi együtthatója
     n1 = az apa és a közös ősök között lévő nemzedékek száma
     n2 = az anya és a közös ősök között lévő nemzedékek száma
     F_A = a közös ős rokontenyésztettségi együtthatója, ha maga is beltenyésztésből származik

segítségével mérhető a beltenyésztettség, azaz állapítható meg az egyed és a populáció bel(rokon)tenyésztési foka.

A populáció fogalma viszont meglehetősen önkényes. Lehet ez egy adott fajta valamennyi tagja is, de érthetjük alatta egy bizonyos országban, területen vagy kennelben tenyésztett egyedek összességét is.

A pumi beltenyésztési együtthatója

A beltenyésztési együttható kiszámításához a pumi vonatkozásában mi a fajtagazda, azaz Magyarországon született valamennyi törzskönyvezett egyed, közel 7000 kutya adatait vettük alapul.

A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a vizsgálatot elégséges a tizedik ősi sorig elvégezni, tekintettel arra, hogy a rokonok és az adott egyed között lévő nemzedékszám növekedésével egyre valószínűtlenebb, hogy a gének matematikailag számított homozigótasága megegyezzen a biológiai valósággal.

Fajtánkra vetítve azonban olyan, teljes adatbázissal rendelkezünk, amely minden pumit a «nincs továbbig», azaz valamennyi őséig (adott esetben 14-16 ősi sorig) vissza tud vezetni. Ez azon egyedekre is vonatkozik, melyek nem magyar tenyésztésűek, de itthon tenyésztésbe állították. Ezért a Wright képletnek nem adtunk felső korlátot. Emiatt (lásd F_A) a beltenyésztési együttható magasabb lesz, mint ha csak tíz ősi sorig számolunk.

A fajta átlagos beltenyésztési együtthatója az összes Magyarországon született (és Magyarországon tenyésztésbe állított) pumi esetén 2003-ban — amikor első számításunkat végeztünk — 11,45% volt.

A kinológiában jellenleg elfodadott álláspont szerint, 6,25 % alatt nem beszélhetünk beltenyésztésről. A mi esetünkben a számított értékek enyhe beltenyésztésre utalnak. Ettől azonban nem kell megijedni, főleg annak ismeretében, hogy az egész fajtát a II. világháború után gyakorlatilag a nulláról kellett «újraépíteni», valamint, hogy modelszámításaink szerint az amúgy magasnak tűnő kennelpopulációs beltenyésztési együtthatóval rendelkező tenyészetek egymás közötti együttműködésével ez a szám a megítélésünk szerint jelenleg kívánatosnak tartott 10% alá csökkenthető. Ezt a célt segítheti azon szolgáltatásunk is, amely a tervezett párosításból születendő kölykök beltenyésztési együtthatóját előre megadja annak érdekében, hogy a tenyésztő, mint egy szempont a sok közül, ezt is figyelebe vehesse tenyésztői munkája során.

Az ilyen fokú rokontenyésztettség nem olyan veszélyes, mint ahogy az első szempillantásra tűnik, különösen a helyzet ismeretében. Ugyanakkor, pontosan ezért nagyon fontos a néha már-már kegyetlennek tűnő szelekció. A pumi nyitott törzskönyvéből fakadóan a vérvonal bővítésre szinte természetesnek tűnik a pásztorok kezén lévő egyedek bevonása a tenyésztésbe. Ez valóban egy lehetséges út, azonban ne felejtsük el, hogy az így bevont, ismeretlen felmenőjű egyedek a továbbtenyésztésben meglepetéseket is okozhatnak, ezért csak nagyon indokolt esetben, fontosnak ítélt tulajdonságok rögzítése érdekében, nagyon komoly és érzelemmentes szelekcióval, folyamatos utódellenőrzés mellett éljünk ezzel a lehetőséggel.

A másik lehetséges út éppen a fentebb említett «körön kívüli» egyedek aktívabb bevonása a tenyésztésbe. S ha 1996-ban lehetőségként mutatkoztak Gazsi utódjai és Somlyófalvi kutyák, mostanra már csak a Sziki vérvonalú kutyák adhatnak némi további lehetőséget a kitőrésre. A Sziki vonal — leszámítva azt a részét, ahol Havaspusztai Kenéz megtalálható — szintén idegen a «körtől». A a Sziki tenyésztésű kutyák önmagukban beltenyésztettek voltak, de teljesen idegenek a «nagy masszától». A ma műkődő tenyészetek közül, a Sziki-vérvonal a Kaffogó és a Cseri-Subás tenyészetekben (via Kit-Tric), valamint a Szutyok kennelben még fellelhető valamelyest.

Esetenként bevonhatóak az azonos tőről indult (lásd rajzunkat) de már eléggé eltávolodott külföldi vérvonalak is, akár egy-egy fedeztetés, akár kölyök-csere formájában. Azonban nagyon vigyázni kell, hogy csak a legjobb egyedek (gének) kerüljenek ilyen módon a hazai tenyésztés vérkeringésébe, s azok valóban idegenek legyenek. Ne hozzunk be olyan vérvonalat, amelyből itthon is bőséges választék áll a rendelkezésünkre. S nagyon figyeljünk a jó vérmérsékletre, a méretre, a foghiányra, és kerüljük a hosszú, puha szőrtípust.

Végezetül meg kell állapítanunk, hogy a pumitenyésztők akarva-akaratlanul jó munkát végeztek, mert a nulláról való építkezés sem okozott beltenyésztési leromlást, azaz, hogy a homozigótaság fokozódásával olyan allélek nem váltak azonossá, amelyek az életerőt, az ellenálló képességet, a teljesítményt és a szaporodást negatív irányba befolyásolják. Tisztelet és megbecsülés érte, mert a mai pumiállományról elmondható, hogy egyre homogénebb, ugyanakkor egészséges és valamennyi jó tulajdonságát megőrizte!

Tendenciák a pumi tenyésztésében, a jövő lehetséges útjai

Nincs kétségünk afelől, hogy jelenünk múló állapot, és rövidesen múltunk szerves részévé válik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy jelenünkkel jól sáfárkodjunk. Döntéseinknél mindig abból kell kiindulni, hogy egy fajta akkor tartható fenn sokáig, ha «több lábon áll». Nem szabad elveszítenünk egy tulajdonságát sem a fajtának. Belső értékeket ne áldozzunk fel a «szépség» oltárán. Találnunk kell a kiállításokon kívül olyan más területeket is, ahol a pumi rendkívüli képességeit kamatoztathatjuk. Ebből is kiindulva kezdtük el az állomány felmérését.

A pumi alapvető funkciója közismerten a terelés volt. A kérdés az volt, jelenleg mi a helyzet ezzel a képességgel? Az eddigi állományfelmérés pozitív. A terelő rendezvényeken megjelent pumik döntő többsége sikeresen ösztönpróbázott. Számuk jelenleg meghaladja a százat. Figyelembe véve az eltelt idő rövidségét ez nem rossz eredmény, különösen annak tükrében, hogy a sikeresen ösztönpróbázott kutyák táborában több olyan kan szerepel, aki már kiállításokon is bizonyított és rendszeresen fedez, azaz jelentős a hatásuk a jövő pumigenerációjára. Ők, és a hozzájuk folyamatosan csatlakozó pumik a sztárjai a már előttük is nyitott terelőversenyeknek.

A másik lehetséges «kitörési pont» a sportkutyázás. A nyolcvanas évek óta hazánkban is hódító agility versenyeken egyre több pumi vesz részt. Eredményeik folyamatosan javulnak, az élmezőnybe való betörésük biztosra vehető. Mind a munkakutyázáshoz, mind a sportkutyázáshoz magas fokú intelligencia, jó vérmérséklet és stabil idegrendszer szükséges. Ebből és a rokontenyésztettségből fakadóan is fontos és állandóan szem előtt tartandó az ilyen irányú — néha kegyetlennek tűnő — szelekció. Ne feledjük a pumi jövője a tét!

Még egy nagyon fontos dologról kell szót ejteni. Alapvető követelmény kell, hogy legyen a pumik egészsége. Ebből a szempontból is nagyon fontos az állomány diszplázia-szűröttsége. A pumiállomány ebben a tekintetben sem mutat rossz képet. Reprezentánsai közül már több mint százhuszan rendelkeznek bizottságok által jónak ítélt csípővel. Jó jel, hogy itt is megtalálhatók a fajta jövőjére komoly befolyással bíró egyedek. Nem véletlenül vettük előre a belső tulajdonságokat, az egészséget. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a kutyával, így a pumival is elsősorban együtt kell élni, s csak ezek után következik a kiállítás, vagy bármilyen más kutyás tevékenység. Meggyőződésünk, hogy könnyebb együtt élni egy kisebb küllemi hibával rendelkező egészséges, jó vérmérsékletű, értelmes, intelligens kis állattal, mint esetleg egy idegbeteg «szépséggel».

A belső tulajdonságok mellett azonban komolyan oda kell figyelni a pumi külsejére, megjelenési formájára, homogenitására is.

1997-2008 © Länger György és Länger Tamara